Ahogyan azt előző cikkünkben említettük, olyan elméletről lesz szó, ami nem csak természetéből adódóan meghökkentő, hanem azért is, mert valóban működik. Nem egy csodáról van szó, ugyanakkor mindenképp elgondolkodtató, hogy a természeti tényezők még a Metatrader-ben is nyomot hagynak maguk után.
Nem másról, mint a Fibonacci elméletről beszélünk, amely sok kereskedőt komoly elmélkedésre késztetett már. Az elmélet kifejezetten egyszerű.
Egy olyan számsor ez, amelynek utolsó számjegye hozzá van adva az utolsó előttihez. Vagyis a kettő az egyhez, a három a kettőhöz, az öt a háromhoz stb.
Meglepő, azonban, hogy a természet kifejezetten sok esetben rendelkezésünkre bocsájtja ezeket a számokat. A nyulak szaporodásától kezdve a faágak számáig számtalan természeti jelenség a Fibonacci számok szerint alakul, s ez esetenként a Forex-ben is igaz. A Metatrader már tartalmaz Fibonacci szinteket, így azokat pillanatok alatt beállíthatjuk a platformon, s ha megfelelő mennyiségű előzményt vizsgálunk így, észrevehetjük, hogy ezeken a szinteken sokszor változás áll be a kurzus haladási irányát tekintve.
A legfontosabb szám ebben az esetben a 61,8%. Ez a szám ugyanis nem más, mint a Fibonacci szintekhez köthető aranymetszés, amit már a fényképészek is nagyon jól ismernek.
Olyan szám ez, amely a természetben állandó jelenlétet mutat, s nincs ez másként a Forex kapcsán sem, amely szintén egyfajta kisebb univerzum a világegyetemben. Tehát itt is érvényesülnek az alapvető törvényszerűségek, így mindenképp érdemes nagy figyelmet fordítani a Fibonacci számokra, s időnként javasolt berajzolni őket a Metatrader-ben!
Vegyél részt oktatásunkon, és spórolj időt és pénzt, szerezz még több profitot! Kattints ide!