A volatilitás óriási szerepet kap a Forex kereskedésben, s éppen ezért már a Metatrader-ben is beállíthatjuk, az ún. ATR indikátort, amely épp a volatilitást hivatott megmutatni, vagyis azt, hogy mennyire aktív épp a piac.
Ebből az információból nagy hasznot is húzhatunk, ugyanis az ATR indikátor előre jelezheti a fordulatokat, trendváltozásokat.
Ha például a volatilitás már jó ideje kicsi, nagyobb eséllyel következik majd be valamilyenfajta kitörés. Az ATR pillanatról pillanatra mutatja az aktuális helyzetet, így ha mozgolódni kezd a piac, nagy valószínűséggel valami történik majd, s ez az említett indikátoron tökéletesen látszik.
A Metatrader-ben használva az ATR-t és egyéb indikátorokat, még több hasznos információhoz juthatunk. Az alapvető funkció természetesen a trendfordulatok előrejelzése, azonban az SL meghatározásánál is nagy szerep jut az ATR-nek.
Az SL megválasztása ugyanis egyáltalán nem egyszerű feladat, főleg abban az esetben, ha a piac volatilitása nagy. Éppen ezért érdemes az SL megválasztásakor az ATR-re is hagyatkozni.
Sok kereskedő általában az ATR érték dupláját veszi SL szintnek, így kerülve el azt, hogy a kereskedés idő előtt lezáruljon. Az említett indikátor tehát egy viszonylag egyszerű funkcióval bír a Metatrader-ben, azonban önmagában is sok információt árul el a kereskedőnek, más indikátorokkal együtt pedig még többet.
Ez az indikátor a valós idejű kereskedésnél is tökéletesen használható, de természetesen az utólagos technikai elemzésekkor is jól jöhet a kereskedők számára.