Ahogyan azt már említettük, egy olyan indikátort mutatunk most be, amely lényegében a piac lendületét hivatott megmutatni a Forex-ben, természetesen abból az okból, hogy a kereskedő megállapíthassa a trendben bekövetkező változásokat.
Ez a segédeszköz nem más, mint a MACD névre hallgató indikátor, amely ugyan későn jelez a kereskedőnek, de ennek ellenére is megbízható és kivételesen jól használható.
A mozgóátlagokról már korábbi cikkeink egyikében említést tettünk, s a MACD esetén is ezek az egységek képezik magát az indikátort.
Az indikátor három mozgóátlag kitéréseit hivatott megmutatni, mégpedig 12, 26, illetve 9 napos időintervallumokban. Természetesen más intervallumokban is meghatározhatjuk az átlagokat, azonban a szakemberek nagy része ezt a paramétert, illetve a 8, 17, 9-es variációt is használja.
Fontos tudni, hogy a Forex-ben is kiemelt szerepet kap az átlagok hosszúsága. A hosszúság csökkenésével arányosan nő az indikátor érzékenysége is, így fontos megállapítani azt az értéket, amelyen az indikátor megbízható adatokat szolgáltat majd.
A Forex kereskedelmi platformokban, s így a Metatrader-ben is megtalálható ez az indikátor, azonban önmagában nem érdemes használni, mivel csak jelzésértékű becslésekre képes. Tehát megerősítésként tökéletes, azonban a trendeket ne alapozzuk kizárólag erre az indikátorra.
Fontos a Forex-ben, hogy a döntések mindig több egybehangzó jel következményeként szülessenek meg, s erre érdemes sok időt és energiát szánni, ugyanis a siker csak ebben az esetben lesz garantált!