Aki már letöltött egy platformot, s akár demó számlán is, de kereskedni kezdett, észrevehette, hogy a kereskedés közben megfigyelhetőek szériák. Ezek a szériák természetesen lehetnek nyertes és vesztes szériák is, épp úgy, mint a szerencsejátékban, azonban a két területet nem érdemes egy kalap alá vennünk, mert az utóbbi szinte csak és kizárólag a szerencsén múlik, míg a Forex elsősorban a tudáson.
Alapvetően azt mondhatjuk, hogy a szériák az esetek többségében gondot okoznak, legyen szó nyertes, vagy vesztes szériákról.
Hogy miért probléma a nyertes széria?
Laikusként természetesen felfoghatatlan ez az állítás, ha azonban a Forex pszichológia mélyére ássuk magunkat, könnyedén rájöhetünk arra, hogy a folyamatos nyerés nem mindig jó. Amikor a tréder bevételt könyvel el, ezzel egyfajta boldogságérzetet teremt, s éppen ez az érzés lehet veszélyes, főleg ha szériákról van szó.
Tegyük fel, hogy már harmadik alkalommal zárjuk nyereségesen a trédet, s minden esetben egyre csak nőtt a bevétel. Az alapvető emberi pszichológia ilyenkor azt mondja, hogy a következő alkalommal még nagyobb kell legyen a nyereség.
Éppen itt a gond, mert egy kezdő kereskedő ezt komolyan is gondolja, s képes akkora összeget kockáztatni, amekkorát nyugodt lelki állapotban soha nem tenne kockára. Vagyis a pszichológia befolyásolja a döntéshozatalt, ez azonban a lehető legrosszabb, ami bekövetkezhet.
Tehát a Forex-ben mindenképp félre kell tenni a vakmerőséget és még a boldogságérzetet is, ugyanis ha ez nem történik meg, komoly anyagi veszteség következhet be.