Mostani cikkünkben nem azt boncolgatjuk, hogy mennyire változna meg az életünk, ha piszkosul meggazdagodnánk a Forex segítségével, s nem is a leszegényedést vizsgáljuk, hanem azokat a hatásokat, amelyek kereskedés közben érhetnek minket.
Akik már egy ideje kereskednek demó számlán, tudják, hogy miről van szó, pedig ők még egy fillér valós pénzt sem kockáztattak.
Fontos tudni, hogy a Forex kifejezetten nagy hatással van az érzelmeinkre. Elkezdve a tréd indításával, egészen a lezárásáig magas a stressz jelenléte, s éppen erről szeretnénk néhány szót ejteni.
Mint köztudott, a Forex is egy befektetés, azonban itt nem 5%-os kamatra tesszük be a pénzünket, tudva azt, hogy biztosan megkapjuk a hasznot, hanem egy olyan piacban forgatjuk a tőkét, amely sok meglepetést okozhat, s így kockázatokkal jár. Éppen ezek a kockázatok eredményezik azt, hogy kereskedés közben sok stressz ér minket és sokszor az érzelmeink vezérlik a tetteinket.
Nagyon fontos szabály azonban, hogy egy kereskedőt soha ne az érzelmei vezessenek, hanem a józan esze, még abban az esetben is, ha a kereskedés pozitív irányt vesz. Sajnos az ember hajlamos bizakodni, még akkor is, ha látja, hogy szinte biztosan veszít majd.
A Forex esetén ezt nélkülözhetetlen elkerülni, ugyanis aki érzelmek alapján kereskedik, az szinte biztosan elveszíti majd minden befektetett forintját. Fontos tehát az Önismeret, s az, hogy kereskedés közben a lehető leghatékonyabban tudjuk kontrolálni az érzéseinket, s kizárólag azokra a tényekre koncentráljunk, amelyek elősegíthetik a kereskedést!