Tőzsdézz, mint a profik...

Tőzsderobot Akadémia

Tőzsderobot Akadémia

Hogyan veszítsünk és mennyivel kereskedjünk a devizatőzsdén?

2014. július 29. - TőzsdeRobot Akadémia

Ahogyan azt előző cikkünkben már említettük: veszíteni tudni kell! Ez az egyik legalapvetőbb és legfontosabb szabály a devizatőzsdén, ugyanis így jóval kisebb eséllyel kerülünk patthelyzetbe. De hogyan kerülhetjük el az patthelyzetet?

Egyszerűen úgy, hogy nem kockáztatunk túlzottan sokat.

Ugyan általánosan hangzik a kijelentés, de higgye el, hogy a kezdő kereskedők legtöbbje beleesik abba a hibába, hogy túl nagy kockázatot vállal, s ezzel inkább a szerencsejáték felé mozdítja a kereskedést, ami mindenképp kerülendő.

Általános szabályként azt fogadhatjuk el, hogy egy kereskedés alkalmával maximálisan a tőkénk kettő százalékát tehetjük kockára, de lehetőség szerint inkább csak egyet.

Hogy ez miért fontos?

Éppen azért, hogy megalapozott döntéseket hozhassunk, s megszokjuk azt, hogy a devizatőzsde nem a kaszinók egyik játékgépének platformja, hanem egy olyan befektetési forma, amely gondos tervezés és megfontolt döntések sorozata után hasznot termel.

Az ember sajnos képes túlzásokba esni, s mindez az önkontroll hiányára vezethető vissza. Mondhatnánk talán azt is, hogy a kereskedés során a bevált eljárások használatával úgy kell kereskednünk, mint egy robotnak, persze hozzátéve azt a tudást, amit a tranzakciók során felhalmoztunk. Kiemeltem fontos tehát, hogy a devizatőzsde ne irányíthassa az érzelmeinket, s ezt leginkább akkor vegyünk figyelembe, amikor megválasztjuk azt az összeget, amit kockára teszünk az adott tranzakcióban.

Mindez természetesen fordítva is igaz, vagyis egy nagy bevételű tranzakció után is meg kell őriznünk a hidegvérünket, erről azonban majd egy későbbi cikkben beszélünk!

hogyan-veszitsunk-es-mennyivel-kereskedjunk-a-devizatozsden.jpg

tozsderobot-akademia-tozsdezz-mint-a-profik-300x250.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://tozsderobotakademia.blog.hu/api/trackback/id/tr436556493

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása